otthontalanul

Szeretne velünk találkozni? Beszélgetni hajléktalan emberekkel?

Itt a lehetőség. A Hajléktalanokért Közalapítvány és A Város Mindenkié csoport közös szervezésében Ma Ne Menj Haza címmel rendezett eseményen velünk is megismerkedhet 2010. november 12-én, 16 órától a Szabó Ervin téren.

A Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Éve keretében megrendezésre kerülő program keretében igyekszünk majd a járókelőket is bevonva megismertetni őket a hajléktalan emberek problémáival, a lehetséges megoldásokkal, a kivezető utakkal.

Lesz kerekasztal-beszélgetés, megismerkedhetnek A Város Mindenkié csoporttal, de megtekinthetik az AHA Színpad, a hajléktalan színtársulat előadását is, valamint ismert, sikeres együttesek koncertjeit.

Nem ez az első ilyen jellegű rendezvényünk, hiszen hónapok óta együttműködik a Hajléktalanokért Közalapítvány és A Város Mindenkié csoport. Volt már rendhagyó divatbemutatónk a Nyugati téren, és kerekasztal-beszélgetés a 400 nevű romkocsmában. A város sok pontján láthatják plakátjainkat, a televíziókban figyelemfelhívó kisfilmjeinket. Mindezt azért, hogy megismertessük a hajléktalan embereket a társadalom más tagjaival. Hogy felhívjuk mindenki figyelmét, mi sem vagyunk mások, mi sem vagyunk rosszabbak, nem vagyunk bűnözők. Csak nagyon nehéz helyzetben vagyunk.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt november 12-én, pénteken 16 órától 21 óráig Budapesten a VIII. Kálvin téren!

A történet első része...

A történet folytatódik, hiszen az olvasó már biztos kíváncsi. Megjegyzem: nem a lustaságom miatt kellett várni a folytatásra, hanem mert a hivatalok jó „gyorsan” dolgoznak. 

Végre lett lakcímkártyám s hétvége után első utam a nyugdíjfolyósítóhoz vezetett.

Mivel ott mindig sokan vannak s most talán, hogy esett is, jó másfél óra múlva kerültem sorra. Bár ez is érdekes, azt írta a gép 10 ember van előttem s vagy 30 végzett. Na nagy nehezen oda botorkáltam a ügyintézőhöz s le ültem előszedtem közbe már a papírt s büszkén a 3 napos iratom s személyigazolványom.  Elmondtam, mi a problémám s adtam az új kártyámat, hogy már nincs gond: van Bp. De az úr közölte, hogy érvénytelen a kártya mert az, hogy "8. kerület lakcím nélküli" nem jó, azzal nem lehet orvosi bizottság elé menni. Na, én kiakadtam rendesen, hiszen 2006 óta vagyok lakcím nélküli s már voltam 2szer felülvizsgálaton. Jó félóra vita után közölte, hogy jegyzőkönyvet vehet föl, de azzal  megszűnik még az eddig folyamatban lévő ügyem, mert e lakcím kártyával érvénytelen lesz. Vagyis kezdhetem újra az egészet. Én gyorsan az irataimat elpakoltam s nem voltam hajlandó odaadni, tanultam az okmányirodából.

Kis vita után megsúgta az úr, hogy menjek be az alapítványba s jelentsenek be hajléktalan szállóra. Elmentem s kaptam egy papírt amit a szállóra el kellett vinni, ezen a papiron volt rajta miért kéri a szociális munkás hogy be jelentsenek a szálóra. ja de ott mint kiderült nem volt már szociális munkás, aki kitöltené a lakcímbejelentő papírt. Így egy hetet várni kellett, hogy ismét hétfő legyen, s végre legyen papír amivel az önkormányzathoz mehetek.

Jött a másik hétfő s mentem ismét.

De a hölgy elment értekezletre s ma már nem jön vissza. Nagyon mérges lettem, hiszen az megint 1 hét s ráadás nov.1. ünnep lesz. De hurrá az egyik ottani dolgozó már régebbről ismer s megígérte, ha reggel bemegy a hölgy megbeszéli vele s fölhív. Hála, bement a hölgy, lett hívás, s lett papír.

Még megtudtam hogy az okmányirodába mennyi ideig vannak nyitva s a nyugdíjfolyósító is. Örültem, hogy akkor még ma mindent elintézek. A meglepetés akkor ért mikor végre a nyugdíjfolyósítóhoz értem új kártyámmal mert nem 18 óráig vannak mint ahogy mondták hanem 15óráig (az Árpád hídi van 18óráig). Mindegy, volt még 3 perc, így szerencsére kaptam még sorszámot. Sorra kerültem, és mivel nem lakok az uj lakcímemen, így az ügyintéző fölhívta azt a hölgyet, aki az én dolgaimat kezelte. Ő elkérte a számom, hogy hív, mikor menjek be az időpontért, akkor nem vész el az azt tartalmazó levél s nem kell postázni.

Alig álltam föl, jött a tel: Sajna nem tud időpontot adni a felülvizsgálatra, mert az előző levél még nem ment vissza a hivatalba (3hét alatt), és addig nem küldhet újat, amíg be nem érkezik...  De jó hír: két napja mégis berendelt a hölgy s lett időpontom igaz, hogy jó 1 órát váratott, de a lényeg: egy hónap lakcím kavalkád után megyek november közepén ismét orvosi felülvizsgálatra.

Csak most nehogy az legyen a kifogás, hogy a leletem nem jó (szeptember 16.-tól október 11.-ig van dátumozva, hisz sok helyre kellett menni) s így már novemberbe réginek számit...

2004-ben Belgiumban indult az első szegénység és társadalmi kirekesztettségi tapasztalati szakértő képzés. Mára már 40-50 "tapiszaki" dolgozik Belgiumban és még többen más EU-s országban önkormányzatoknál, minisztériumokban és civil szervezetekben, mint tapasztalati tanácsadó. Ezekben az országokban már elismert szakma lett a tapasztalati tanácsadóké.

Hazánkban idén indult ez a képzés. Igaz, a külföldi négyéves időtartam helyett, mindössze csak nyolc hónapjuk van a magyaroknak az elméleti ismeretek elsajátítására és a terepgyakorlatra. Persze mi magyarok gyorsabban tanulunk, vagy csak kevesebb anyagi támogatás van erre az innovatív oktatásra, de már az is nagyszerűnek ítélhető meg, hogy egy ilyen forradalmi elképzelés ilyen gyorsan elért hazánkba. Júniusban Budapesten, Nyíregyházán és Veszprémben válogattak ki 15-15 szegénységet vagy/és kirekesztettséget megélt állampolgárt. A négy hónapos elméleti oktatás után októberben kezdődött a terepgyakorlat. Egyesek családsegítő központba, speciális iskolába, önkormányzati hivatalba, mások minisztériumba kerültek gyakornoknak.

Természetesen a minisztériumba volt a legnehezebb bejutni, de talán ott fogadták a "tapiszakikat" a legkonkrétabb feladattal. A hajléktalan ügyekkel foglalkozó tereptanár - Ghyczy Gellért, aki főosztályvezető-helyettes - a minisztériumi munka ismertetése után mindkét tagot bedobta a mélyvízbe. Pontosabban bevonta őket a hajléktalanság csökkentésére készülő rövid és középtávú stratégia kidolgozásának előkészítésébe, melyet a szakma legnevesebb képviselőivel közösen szándékozott a minisztérium létrehozni. Végre beleszólhat egy érintett a sorstársai jövőjének tervezésébe! A november 30-ig leadandó rövidtávú elképzelésekbe már bele is szólhattak, írásos véleményt nyújtottak be. Hajléktalan társunkat nem csak saját tapasztalatai, hanem "A Város Mindenkié" hajléktalan érdekvédelmi csoport tagjainak tudása is segíti munkájában. Az érintettek bevonását a döntés-előkészítésbe a média is felkapta, üdvözölte. A társadalom eddigi reakciói is köszöntötték az újítást. A bizalom és a hit megvan, az eredmény már nemcsak a tapasztalati szakértelmen, hanem a döntéshozók jóindulatán is függ.

A tapasztalati szakértő képzésen részt vevők bizakodnak és dolgoznak azon, hogy tapasztalati tudásukat szakmaként ismerjék el.

1993-ban Ungi Tibor - sajnos már nincsen köztünk - társunknak született egy jó ötlete.

Bele is vágott - hazánkban elsőnek - egy utcai lap szerkesztésébe. Kis csapatával gépelte, fénymásolta és terjesztette a négy oldalas fekete-fehér újságot. A Menhely Allapítvány elejétől kezdve támogatta a munkájukat. Mára már elértük a 1686. lapterjesztői számot, ami nem jelenti azt , hogy ennyien terjesztenek ma, de a tizenhét év alatt ennyi engedély lett kiadva. Jelenleg csak száz egynéhányan terjesztik az újságot hivatalosan.

A kezdeti négy oldalról tizenkét oldalra bővült a lap terjedelme, és a külseje is egyre nívósabb lett. 2004-től egy pályázat segítségével művészeti pályázat lett kiírva a hajléktalan embereknek. Az erre beküldött anyagok kerülnek a lapba. A díjazott művek nem csak a lapba kerülnek bele, hanem alkotóik pénzjutalmat is kapnak. Vannak, akik szerzők és terjesztők is egyben. A terjesztők többsége forgalmas útszakaszokon dolgozik, ezért pár éve végleges engedélyt csak az kaphat, aki részt vesz egy közlekedésrendészeti előadáson.

2005. év közepétől 2007. év végéig négy oldalas melléklettel bővült a lap. Egy európai "EQUAL" programról tudósított benne három hajléktalan társunk, akik szerkesztették, írták és tördelték a mellékletet. Ők ezért szerződéses munkatársai lettek a Menhely Alapítványnak és négy órás állásban szerény jövelemhez is jutottak.

Manapság híres emberek fotója szerepel az előlapon és cikk velük a hajléktalanság témájáról. A megszólaltatottak között volt; HOBO, Halász Judit, Deák Bill Gyula, Benkő László, Monspart Sarolta, Szekeres Tamás, Takács Tamás és még sokan mások.

A lapterjesztés óriási segítséget nyújt a hajléktalan emberek megélhetésében. Vannak, akik csak ebbpől a jövedelem forrásból tartják fenn magukat. Nemcsak utcán élők, de szállón tartózkodók, sőt lakásban élők is terjesztenek. Legtöbbjük nemcsak pénzt, de ruhát és élelmet is kap az újság fejében. Olyan is előfordult már nem egyszer, hogy egy terjesztőt meghívtak az Operába, egy étterembe vagy lakásra vacsorázni. Tanárok hívtak meg terjesztőt az osztályuknak előadást tartani.

Persze vannak, akik koldulnak vele, de hazánk arról is híres, hogy amit lehet fehéren végezni, azt biztosan átalakítják szürkére vagy feketére is.

A lakcím s orvos-ügyem még folyamatba van, ezért picit türelmüket kérem.

Jön az is, de addig se szeretném, ha nélkülöznének engem, ezért én most ahová elkalauzolom a tisztelt olvasót, az egy nappali melegedő hajléktalanoknak. Ebbe a nappali melegedőbe igazán bárki bent lehet (talán ebbe az egybe), nem kell hozzá tüdőszűrő papír, se köjál. (Bár ha valaki bepisilve érkezik, vagy rajta futkosnak bogarak azért a többiek szóvá teszik, s a szociális gondozók, tesznek ellene.)

Van, mikor az emberek behozzák a kis kajájukat Zsírosból (ez olyan hely ahol reggel 8-tól 10-ig a rászorultak kérhetnek teát, zsíros kenyeret) s leülnek melegbe vagy hidegbe asztal, szék mellé meg enni. Bár ebbe a helységbe van már kávéautomata is így 20ft-tól 70ft-ig kaphatnak teát, s akár forró csokoládét is. Nagyon sok esetben sajnos az embereknek még arra se telik. Itt olvashatnak, beszélgethetnek, s aki tud, ülve szundikálhat is.

De csak hétköznap.

Sajnos a nappali melegedők hétvégén nincsenek nyitva, ez megnehezíti a rászoruló emberek életét, hiszen nincs hol legyenek. Volt mikor megkérdeztük, hogy miért nincs nyitva. Azt a választ kaptuk: a hajléktalan emberek hazautaznak. Jól olvassák, ezt mondták: hazautaznak vidékre. Meg hogy a szociális munkásnak nem éri meg. Azért ez nekem furcsa, hiszen jómagamis hajléktalan vagyok s Én lennék a legboldogabb, ha lenne hova "hazautazni". A szociális munkásnak meg úgyis jár a fizetése, be kéne őket úgy osztani, hogy 7végére is legyenek.

Viszont ez a nappali melegedő egy picit olyan már, mint egy család, mert sok esetbe ugyanazok az emberek járnak be, s ha pl. valaki 2-3 napig nincs, akkor már hiányolják, s ha megjelenik, egyből kérdezik mi történt vele, hogy nem volt. Ez jól esik a személynek s jó látni, hogy az emberek egymásra is figyelnek ez által egy picit a saját gondokról talán megfeledkezhetnek, még ha csak rövid időre is.

A nappali melegedőnek van egy saját varázsa (még akkor is ha néha vannak kisebb-nagyobb szóváltások), amibe igaz keverednek néha kellemetlen illatok, de érdemes egyszer-egyszer belátogatni.

2010.10.14-én délelőtt 11 órakor Budapest belvárosának legforgalmasabb aluljáróiban hajléktalan népszámlálást végzett a Közterület Felügyelet az utcai szociális munkások segítségével.

A Város Mindenkié (AVM) hajláktalan érdekvédelmi csoport mégsem bízott a felügyelők emberségességében, így párosával  ők is részt vettek megfigyelőként, hogy az esetleges jogtalanságok alkalmával közbeléphessenek. Munkájukat önkéntesek is segítették. A megfigyelések alapján a felügyelők munkája nem tűnt túl szervezettnek. A verőfényes délelőtt nem sok hajléktalan ember tartózkodott ugyanis a hűvös aluljárókban. Az AVM előzetes kérdéseire az FKF nem válaszolt, így nem tudtuk meg, hogy mi az akció célja, mire kívánja használni az összegyűlt adatokat, hogyan kezelik a felvett személyes adatokat és a fotókat és mennyibe kerül ez az akció a fővárosnak. Az akció során a felügyelők a szociális munkásaik segítségével megszámolták az aluljáróban alig lézengő és a felszínen közel tartózkodó hajléktalan embereket. Közben fotókat is készítettek az emberekről. Az akció során a megfigyelők kirívó jogsértést nem tapasztaltak. Viszont két esetben elszállíttatták a hajléktalan emberek tulajdonában lévő holmikat, amit köztisztasági szabálysértére hivatkozva sajnos megtehetnek.

Több helyszínre feleslegesen mentek a számlálók a szép időben. Az aluljárókban tartózkodó pár emberrel viszont emberségesen beszélgettek. Ez talán annak is volt köszönhető, hogy az AVM megfigyelői is ott voltak a szociális munkásokon kívül. Az érdekvédelem jelenléte humánusabbá teheti a karhatalom embereit is. Ezek szerint érdemes minden kirekesztett rétegnek szerveződnie még a demokráciában is.

A minap orvosi felülvizsgálatra voltam berendelve a rokkantnyugdíjam miatt a Vajda Péter utcába.

Elmentem nem kis nehézség árán, mert a normál buszokon nem tudok közlekedni, mert magas lépcsősök, így jó 2 órával előbb indultam s majdnem az utolsó percekbe értem oda. Miután beadtam a papírokat, leültem türelmesen vártam. Kb. jó óra múlva ki jött a hölgy s közölte: nem oda tartozom, mivel anyukám jót akart, előtte 2 héttel bejelentett magához vidékre. (2006 óta voltam X. kerületi lakcím nélküli, ez később fontos lesz)

Föl hívtam az egyik alapítványt, elmondtam mi a gondom, ahol azt tanácsolták: menjek be a VII. kerületi Okmányirodába (Mosolyhivatal, bár én inkább Röhelyhivatalnak hívnám) s jelentkezzek vissza lakcím nélkülire. Elmentem s ott jött a fekete leves. Az ügyintéző elvette az iratomat s közölte az önkormányzatnak joga van megtiltani a bejelentkezést, mivel van állandó lakcímem. S az erre vonatkozó sok-sok  paragrafust oda adja írásba. Már egy órája vártam, semmi, el akartam jönni, de iratomat nem kaptam vissza, majd ha kész lesznek. Jó 90 perc után szabadultam mérgesen (gyorsan alá írtam a papírt), hiszen hivatalos voltam egy rendezvényre ahova emiatt nagyon kellett sietni. Másnap bementem az alapítványhoz, ahol megtudtam, hogy nem lett volna szabad alá írni a papírt s hívhattam volna hatóságot, hogy nem akarták vissza adni az irataimat.

De nem adtam föl, hiszen kell a lakcím, hogy eljussak az orvosi felülvizsgálatra. Így elmentem egy másik kerületbe, ahol az Ügyintéző Hölgy egy perc alatt s minden zokszó s kérdés nélkül elkészítette az új lakcímkártyámat. Köszönet érte. Hurrá örömöm határtalan volt, s mivel gyűlésre kellett menni – e blog megbeszélésére - s péntek lévén így már nem jutottam el aznap a nyugdíjfolyósítóba...

A történet itt még korántse ért véget, úgyhogy ha a tisztelt olvasót érdekli, látogasson vissza, hogy megtudja mi lett a vége.

A történet itt folytatódik!

A Város Mindenkié csoport – melynek én is tagja vagyok – 2010. október 17-én „Üres Házak Menete” címmel demonstrációt rendezett, hogy felhívja a figyelmet a Budapest belvárosában, jelen esetben a VII. kerületben lévő számtalan üres, elhanyagolt épületre és üzlethelyiségre. Ezen ingatlanok, és a fővárosban található többi üres épület hasznosításával, szociális bérlakássá alakításával, valamint a lakhatási támogatásra fordított összeg növelésével jelentősen csökkenthető lenne a hajléktalan emberek száma. Ma az önkormányzatoknak jóval többe kerül egy hajléktalan ember ellátása, mint amennyit ugyanennek az embernek a lakhatási támogatására fordítanának.

Sajnos a rendszerváltás után az önkormányzatok megszabadultak a szociális bérlakásaiktól. 1995 óta a VII. kerület önkormányzata több mint 85 százalékkal csökkentette az ilyen jellegű lakásállományát. Ez az érték nem tér el az országos átlagtól.

Jó hangulatban gyülekeztünk a Blaha Lujza téren, 15 óra előtt. A Város Mindenkié csoport tagjain kívül sok hajléktalan ember, valamint más szervezetek tagjai és civilek is jöttek szép számmal. A hangulatot nagyban emelte egy dobos csoport is. Három órakor elindultunk első állomásunk felé, a Klauzál utca 7-9-es számú romos műemlék házhoz, ahol Csepi barátunk, társunk mondta el az épület rövid történetét, melyből kiderült, hogy a felújításnak már be kellett volna fejeződnie, de a tulajdonos ingatlanfejlesztő cég még neki sem kezdett. Innen a Csányi utcába, az 5-ös számú házhoz mentünk. Itt Adrienn beszélt az önkormányzat tulajdonában lévő üres ingatlanról. Utunk a Király utcán keresztül a Kazinczy utca 41-hez vezetett. Ezt az elhíresült ingatlant a Centrum Csoport már 2005-ben egyszer elfoglalta. Az épület történetét én mondtam el. Innen a Dob utca 24. elé sétáltunk, melynek üresen álló, önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségeiről Tamás beszélt. Ez után már megállás nélkül vonultunk a Síp utca, Rákóczi út, Károly körút útvonalon az Erzsébet térre, ahol véget ért a demonstrációnk. Sétánk közben a négy, már említett ingatlanon kívül számtalan üres, pusztuló ház és üzlethelyiség előtt haladtunk el. Gabi társunk alig győzte felsorolni a címeket, tulajdonosokat.

A minap érdekes eseményre voltam hivatalos, a 400 nevű szórakozó helybe ahol a szegénység ellenes európai év alkalmából a Hajléktalanokért Közalapítvány kerekasztalt tartott.

A meghívottak között volt egy művészettel foglalkozó a Vagyunk egyesületből, Fedél nélkül terjesztő, A Város Mindenkié Csoport tagja, s egy sima hajléktalan ember is az Aha színtársulattól. A Bakács Tibor Settenkedő volt a műsorvezető. Az érintettek miután bemutatkoztak majd pár szóba elmesélték hogyan lettek hajléktalanok. 

A sokszínűséget hallgatva kitárult egy olyan világkép, ami ráébresztette a hallgatóságot, hogy nem minden hajléktalan tehet arról, hogy hajléktalan lett. Hanem inkább akkor lettek mikor a rendszerváltás miatt elvesztették a munkájukat s ez által a lakhatásukat is. Nagyon sok ember van a hajléktalanok közt, akik művészek írnak festenek szőnek sok-sok értékes ember ki sajnos az utcán vagy már lassan ott se élhetnek, hiszen a törvény javaslat miatt lassan ott se lehetnek. Volt egy hölgy a hallgatóság között, aki Doktor nő volt. Ő elmondta, hogy a hajléktalan embereknek van külön orvosi rendelő intézet. A kerekasztalból az egyik érintett azt mondta elég szomorú, hogy külön van nekik szégyen s oda menjen más. Ők rendes emberi bánásmódot s ez által orvosi ellátást kérnek. Hiszen ugyan olyan emberek vagyunk, mint más magyar állampolgár.

Tanulságos volt a kerekasztal. Köszönöm hogy ott lehettem én is a sok ember között.

A 2010-es év forradalmi változásokat hozott a hajléktalan ellátás és a társadalom kapcsolatában. Az első húsz évben az ellátók díszcsöviket mutogattak a társadalom felé, hogy növelje azok szimpátiáját.

Idén azonban - az egy éve alakult "A Város Mindenkié" (AVM) hajléktalan érdekvédelmi csoport jóvoltából - már nem az első esetben hajléktalan emberek és szakemberek együtt szervezték meg a társadalom irányába a projektet. Ilyen a tavasszal indult kampány a "Szegénység és a Társadalmi Kirekesztetés Elleni Küzdelem Éve" keretében történő együttműködés a Hajléktalanokért Közalapítvány (HKA) és a fent említett AVM  között. Négy-öt hajléktalan ember a szervezés kezdetétől részt vett a szakemberekkel és egy PR csoporttal a munkában. Minden döntésbe beleszóltak a pénzügyön kívül, ötleteikkel segítve a szakembereket. Ez történt a május 28-i Nyugati téri rendezvényen és a mostani - október 14-i - sajtótájékoztatón és kerekasztal-beszélgetésen is.

Az intézmény munkatársa bemutatta a sajtó képviselőinek a Szobi utcai intézményrendszert, miközben a hajléktalan kísérők elmondták a véleményüket a média munkatársainak. Ezután a sajtótájékoztatón a HKA kuratóriumi elnöke mellett két AVM tag is beszélt a társadalomnak a médián keresztül. A sajtósok kérdései érdekes módon csak a hajléktalan embereknek szóltak. Ebből is látható, hogy az emberek szeretik első szájból hallani a véleményeket, hogy az érintettek gondolatai fontosak számukra. A kerekasztal-beszélgetésen  viszont már csak érintettek vettek részt Bakács Tibor Settenkedő moderálásával, melyről Mini Cini holnap fog beszámolni.

Az egész nap nagyon sikeresnek mondható minden szervező részéről, hiszen a média igen érdeklődő volt az intézmény és az érintettekkel szemben is. Bebizonyosodott, hogy a szakma igen is együtt tud dolgozni az érintettekkel, és a média is egyformán érdeklődik mindkét fél iránt.

Üdvözlöm! Droid vagyok, 50 éves férfi, 3 éve hajléktalan, munkanélküli. Főiskolai végzettséggel rendelkezem, informatikus, rendszerprogramozó vagyok.

Sok előítélet, összemosás sújt minket, hajléktalan embereket, pedig enélkül is van elég bajunk. Ez az elsődleges indoka, hogy vállaltam a blogolást.

Előítéletek… Igen… Az emberek jelentős része úgy ítélkezik mások felett, hogy semmit nem tud róla. Látszat alapján, kényelemből, ki tudja miért. Közben szó nélkül, kapásból segítünk másoknak, mert - szintén a látszat alapján - megérdemlik. Ez utóbbival nincs is bajom, ha csak az nem, hogy el kellene felejteni végre az ítélkezést. Nem mérlegelhetjük, ki érdemli meg és ki nem a segítséget. Általánossá kellene válnia annak a felfogásnak, hogy a bajba jutottakon segíteni kell. Pont. Egy balesetnél senki sem kérdezi, ki okozta az eseményt. Hívják a mentőt, aki tud, próbál segíteni a sérülteken. Más: az ország apraja-nagyja az árvízkárosultak mellé állt, adományokat gyűjtöttek, segítettek, ahogy csak tudtak. Nagyon helyesen. Közben pedig senki sem kérdezte, hogy a víz által elmosott házra volt-e építési engedély. Helyes, nem is szabad megkérdezni! Házukat, hajlékukat vesztették emberek, segíteni kell rajtuk. Még az augusztus 20-i tűzijátékról is sokan lemondtak volna ezért. Közben pedig emberek ezrei mennek el az aluljáróban fekvő hajléktalan emberek mellett anélkül, hogy egyáltalán rájuk néznének. És ez még a jobbik eset. Sokan úgy gondolják, ki kellene takarítani őket az aluljárókból, ne is lehessen látni őket. Miért? Mert biztosan ők tehetnek a sorsukról. Ítéletet hozunk anélkül, hogy bármit is tudnánk! Milyen alapon? Nem a segítségnyújtás volna az első?

Összemosások… Ez is van bőven. Sokan úgy gondolják, aki az utcán kéreget, az bűnöző is. Miért? Mert szegény? A szegénység bűn? A rendszerváltás után 1000000 (egymillió!) munkahely szűnt meg szinte egyik pillanatról a másikra. Biztosnak hitt egzisztenciák omlottak össze. Az elmúlt 20 évben 700000 új munkahely létesült. Háromszázezerrel mínuszban vagyunk. És ma egyetlen munkahely sem számít biztosnak. Bárki létbizonytalanságba kerülhet egyik napról a másikra.

És most kérdezhetik, hogy egy hajléktalan miért foglalkozik ilyen dolgokkal? Mert úgy gondolom, ezek fontos kérdések, fontos problémák, amiken változtatni kell, amiket rendezni kell, hogy jobb, élhetőbb országban lakhassunk. Lakhassunk, remélem egyszer még én is…

Mogyiúr vagyok, tizenhat éve hajléktalan. Nem számít, hogyan jutottam a gödörbe, csak az számít, hogyan jutok ki belőle. Erről a küzdelmes életről, kirekesztettségről és a hátrányokról szeretném informálni a blog olvasóit. Megpróbálok realisztikus képet felvázolni a saját és társaim életéről, a bennünket érő előítéletekről és a kivezető utak akadályairól.

1994. óta legalább tíz tömegszálláson éltem miközben az Anonim Alkoholisták programjának segítségével nem fogyasztok alkoholt és józanodom. Több mint tíz éven át próbáltam segíteni alkoholista társaimnak a józanság elérésében és megtartásában, amit ma is bármikor megteszek. Hat éve jelennek meg írásaim a Fedél Nélkül utcai lapban az életemről, a hajléktalan emberek életéről, az ellátórendszer munkájáról, a társadalom ismert és ismeretlen tagjainak hozzáállásáról és újabban a döntéshozók puhításáról. A Fedél Nélkül lap terjesztése közben próbálom javítani a hajléktalan emberek megítélését, és ugyanezt folytatom az iskolai előadásokon a fiatalok körében. Pár hónapja már nem élek tömegszálláson, viszont tovább folytatom a társaim érdekéért, jogaiért való küzdelmet.

Én leírom a napjaim nem mindennapi eseményeit, és kíváncsi lennék az olvasók kérdéseire és érzéseire.  A véleményekre – főleg trágár kifejezésekkel fűszerezve – viszont nem vagyok kíváncsi, mert hogy ki mit vél vagy gondol olyan eseményekről, amit sosem tapasztalt, abból én és más olvasó nem fog semmit sem tanulni.

Üdvözöllek ide látogató!