Üdvözlöm! Droid vagyok, 50 éves férfi, 3 éve hajléktalan, munkanélküli. Főiskolai végzettséggel rendelkezem, informatikus, rendszerprogramozó vagyok.
Sok előítélet, összemosás sújt minket, hajléktalan embereket, pedig enélkül is van elég bajunk. Ez az elsődleges indoka, hogy vállaltam a blogolást.
Előítéletek… Igen… Az emberek jelentős része úgy ítélkezik mások felett, hogy semmit nem tud róla. Látszat alapján, kényelemből, ki tudja miért. Közben szó nélkül, kapásból segítünk másoknak, mert - szintén a látszat alapján - megérdemlik. Ez utóbbival nincs is bajom, ha csak az nem, hogy el kellene felejteni végre az ítélkezést. Nem mérlegelhetjük, ki érdemli meg és ki nem a segítséget. Általánossá kellene válnia annak a felfogásnak, hogy a bajba jutottakon segíteni kell. Pont. Egy balesetnél senki sem kérdezi, ki okozta az eseményt. Hívják a mentőt, aki tud, próbál segíteni a sérülteken. Más: az ország apraja-nagyja az árvízkárosultak mellé állt, adományokat gyűjtöttek, segítettek, ahogy csak tudtak. Nagyon helyesen. Közben pedig senki sem kérdezte, hogy a víz által elmosott házra volt-e építési engedély. Helyes, nem is szabad megkérdezni! Házukat, hajlékukat vesztették emberek, segíteni kell rajtuk. Még az augusztus 20-i tűzijátékról is sokan lemondtak volna ezért. Közben pedig emberek ezrei mennek el az aluljáróban fekvő hajléktalan emberek mellett anélkül, hogy egyáltalán rájuk néznének. És ez még a jobbik eset. Sokan úgy gondolják, ki kellene takarítani őket az aluljárókból, ne is lehessen látni őket. Miért? Mert biztosan ők tehetnek a sorsukról. Ítéletet hozunk anélkül, hogy bármit is tudnánk! Milyen alapon? Nem a segítségnyújtás volna az első?
Összemosások… Ez is van bőven. Sokan úgy gondolják, aki az utcán kéreget, az bűnöző is. Miért? Mert szegény? A szegénység bűn? A rendszerváltás után 1000000 (egymillió!) munkahely szűnt meg szinte egyik pillanatról a másikra. Biztosnak hitt egzisztenciák omlottak össze. Az elmúlt 20 évben 700000 új munkahely létesült. Háromszázezerrel mínuszban vagyunk. És ma egyetlen munkahely sem számít biztosnak. Bárki létbizonytalanságba kerülhet egyik napról a másikra.
És most kérdezhetik, hogy egy hajléktalan miért foglalkozik ilyen dolgokkal? Mert úgy gondolom, ezek fontos kérdések, fontos problémák, amiken változtatni kell, amiket rendezni kell, hogy jobb, élhetőbb országban lakhassunk. Lakhassunk, remélem egyszer még én is…
