Hét éve statisztálok folyamatosan. Találkoztam már a forgatásokon nagyon sok híres színésszel és sportolóval. Elkértem Dobó Katától egy magyar zászlót, melyből kivágta a címert. Beszélgettem a vízilabda válogatottunk kapusával, Kovács Kati kajakossal, a motoros világbajnokunkkal és Kern Andrással a forgatás szüneteiben. Külföldi hírességgel azonban még nem kerültem közelségbe.
2011. év nyarán az Asterix forgatására hívott meg az ügynökségem. Az első hat nap az általam óhajtott felhős, szeles időjárás könnyítette a munkánkat, habár az egyik nap annyira esett az eső, hogy szünetelt a forgatás. Az utolsó nap azonban hét ágra sütött a nap és a szél sem fújt. Be lehetett pótolni a lemaradást. Felöltöztem a kockás szoknyámba, a térdzoknimba és a magasnyakú pulóverembe. Hektoliter számra ittuk a vizet és izzadtuk ki a setben, ezért nem győztek a sminkesek törölgetni. Az utolsó jelenetben ráadásul a tűző napon kellett rock and roll zenére táncolni. Még valódi sört is kaptunk, habár én már tizenhét éve nem fogyasztottam alkoholt. Át is öntöttem egy statisztatársam korsójába, aki pillanatok alatt megitta a sajátját, pedig csak alkoholmentes volt. A próbák alatt nem volt zene, így eléggé tuskó is volt a mozgásom a főszereplő dublőrje mellett. Ekkor megjött Gérard Depardieu, engem beállítottak tőle fél méternyire, háttal a kamerának. Ekkor a magnetofonon megszólalt egy francia rock szám, amire ő és én is elkezdtünk a tömegben táncolni. Én persze nem vele foglalkoztam, hanem a tánc partnernőmre figyeltem. Talán éppen ezért ért össze a karunk. Szerencsénkre csak háromszor vették fel a jelenetet, aztán mehettünk az árnyékba. Egyikünknek sem volt könnyű a forróságban táncolni, de beleadtunk mindent. Pedig Depardieu nem éppen egy táncos alkat, ráadásul még a ruhája is ki volt tömve szivaccsal, hogy még erősebbnek tűnjön.
Ilyen élményekben is része lehet egy statisztának napi – 12 óra – hét ezer forintért és némi ellátmányért, ha szorgos és még szerencséje is van. Persze Depardieu legalább az ezerszereséért táncolt, mint én. Az alacsony fizetés ellenére elég sok hajléktalan társammal találkoztam már az évek során. Persze kevésről tudták a többiek, hogy milyen sorsban élnek. Én sosem titkoltam, mert nem szégyellem.
