Valamikor, gyermekkoromban alig vártam, hogy megérkezzen az igazi téli hideg, leessen az első hó. Barátaimmal rengeteget korcsolyáztunk, szánkóztunk. Akkor még bakancsra erősíthető korcsolyáink voltak, szüleim nagy „bánatára”. Sűrűn kellett új bakancsot venni, mert hiába voltak jó minőségűek, ezt az igénybevételt nem bírta sokáig a talp. A szánkóm viszont nagyszerű volt. Nagyapám hegesztette acélcsövekből, a lécezést magam csiszoltam. Később megtanultam síelni is. Nagyszerű érzés leszáguldani a szűz havon. A behavazott erdő szépségeiről már nem is beszélek. Szóval régen szerettem a telet, a nagy havazásokat, a hideg időt.Ma a havazás, a hideg csak az egyébként is nehéz, rossz körülmények még nehezebbé válását jelenti sok-sok társamnak.
A napokban megérkezett az igazi tél, hideggel, havazással. Bár eddig kíméletes volt hozzánk az időjárás, mégis már több, mint húsz ember halt meg kihűlés miatt. Vajon mennyien nem érik meg a tavaszt?
Az múlt telet nagyrészt én is az utcán éjszakázva töltöttem. Igaz, nekem van egy nagyon jó, -20 fokig használható hálózsákom. Kevés társamnak van ilyen jó téli felszerelése.
Kérem a kedves olvasót, ha a hidegben fagyoskodó hajléktalan embert lát, menjen oda hozzá, beszéljen vele. Kérdezze meg, szüksége van-e valamilyen segítségre. Ha úgy ítéli meg, hogy egészségi állapota megköveteli, hívjon mentőt. Ha nem ilyen súlyos a helyzet, értesítse a (06-1) 338-4186-os telefonszámon éjjel-nappal hívható Diszpécserszolgálatot. (A vidéki régiókban ezeken a telefonszámokon érheti el a diszpécsereket.)
Ha ezeken felül még egy pohár forró teát, esetleg egy már használaton kívüli, felesleges takarót is ad a hajléktalan társamnak, azt külön köszönöm, de ne felejtse: a kommunikáció a legfontosabb!
