Február óta dolgozom egy nonprofit internetes rádióban - vagyis inkább kettőben - technikusként. Nem fizetésért. A két rádió minden munkatársa önkéntesként, szabadidejét feláldozva készíti a műsorokat.
Mikor A Város Mindenkié csoport lehetőséget kapott a Muzsikus Rádió vezetőjétől, Pick Róberttől, hogy készítsünk heti rendszerességgel egyórás műsort, én is jelentkeztem a csapatba. Tudomásunk szerint ez az egyetlen rádióműsor Európában, amit teljes mértékben hajléktalan emberek szerkesztenek, készítenek. Az első pillanattól fogva én végeztem a technikusi munkát. Hamar beletanultam, köszönhetően műszaki érdeklődésemnek, informatikai tudásomnak és középiskolai sulirádiós tapasztalataimnak.
Jó érzéssel vettem tudomásul, hogy a munkatársaknak egy pillanatig sem okozott problémát hajléktalan voltom. Elfogadtak, befogadtak, egyenrangúnak tekintettek.
Mégis meglepett egy kicsit, mikor nyáron Robi felkért, menjek vele és Gergővel a Művészetek Völgyébe a Közös Hullámhossz Rádiót készíteni. Igent mondtam és nem bántam meg. Úgy érzem ismeretségünk itt alakult barátsággá. 10 nap szoros együttlét, kemény munka bizonyította, hogy számíthatunk egymásra. Az már nem is volt kérdés, hogy a vörösiszap katasztrófa után szintén mi hárman képviseljük a Muzsikus Rádiót a KHH Rádióban, Ajkán.
Időközben megszületett a MotorosHang Rádió is, mely csak zenei világában más, mint a Muzsikus.
Ma már mindkét adónál több műsor technikusi munkáját én végzem. A műsorvezetők szeretnek velem dolgozni. Én pedig szeretem ezt a munkát és szeretem ezt a közösséget, ahol nem érdekes, ki honnan jött, csak az a lényeg, ki mit csinál.
