Mint az előző bejegyzésemben írtam, egyre több feladatot bíztak rám a Fedél Nélkül szerkesztőségében, amikor megtörtént a személyes problémám, ami számomra megváltoztatott mindent.
Egy ügyeleti napon történt. Már egy ideje jöttek egymás után a terjesztők s ki is állítottam az engedélyeket rendben nekik. Már vagy 10 óra is elmúlt, mikor gondoltam, elfogytak az emberek s reggelizek. Épp a zsömlém felénél tartottam, mikor bejött egy ember s elkezdte mondani, hogy neki kell lap. Mondtuk neki az épp akkor lapot kiadó kollégával, hogy ez nem így megy, persze letettem a zsömlém s úgy próbáltuk neki elmagyarázni, de az lett a vége, hogy nem túl udvariasan beszólt, hogy „maga dagadt disznó, csak zabálni jár be s nem a munkáját végzi!”.
Ezzel betelt a pohár, s nagy nehezen végig vittem a napot, de másnap mondtam a főnökömnek, hogy nem bírok többet bejönni engedélyt kiadni. Volt már kisebb vita, s olyan is, mikor a terjesztőtársam védett meg a sértésektől, mikor lapot adtam ki, s emiatt sajnos őt tiltották ki két hétre az intézményből. Már azt az esetet is nehezen viseltem lelkileg, de azért megoldottuk, hogy kapott lapot a kitiltott társam is. Azonban úgy érzem, ezzel az esettel jött el az a pont, hogy nem csinálom tovább. Majd ha úgy érzem, akkor talán újra visszaülök, mint engedély kiadó.
Aztán a lap is megoldotta, hogy ne hiányozzon a szerdai engedélypótlás. Viszont minden rosszban van valami jó: egyszer csak jött a főnököm, hogy nem szeretnék-e az alapítványnál önkéntes ételosztó lenni. Ez abból állna, hogy x időre bemegyek s az esti vacsorára megkenjük többedmagammal a kenyeret vajjal, vagy zsírral, stb. s ezt kiosztjuk a sorba állóknak. Én mondtam, hogy nagyon szívesen s így lett egy új főnököm (bár őt is ismertem már látásból). Erről a munkámról még szerződés is született. S lett állandó napom, amikor megyek s olyan ügyes vagyok, hogy a 10kg megkent kenyeret akár egy tálcára is úgy felteszem, hogy nem dől le. Mint megtudtam, erről másik napokon már ódát zengtek a kenők. Nagyon sok otthontalan ember jön be nap mint nap enni, s most már megjelentek azok is, akiknek nincs pénzük élelemre de van még otthonuk. Itt is megszoktak az emberek s van, hogy másik napokon is beugrok segíteni, ha épp kevesen vannak és szükség van rám. Büszke vagyok, hogy az önkéntesük lehetek, s hogy még csak egyszer hiányoztam (s azt is jeleztem előre). Ez már talán több mint egy éve így megy. Rám biztos, hogy számíthat minden főnököm.
