otthontalanul

Eljött a várva várt nap, a farsang ideje. Izgalommal s kíváncsian indultam a Dózsa  György úti szálló nagytermébe, vajon ott lesznek-e kik tavaly is ott voltak, s idén öltözik-e be valaki.  A zene már szólt s jó pár ember ült a székeken. Jómagam is helyet foglaltam nem messze a bejárattól, de picit takarásba. Ni-ni megjelent a tavaly is malackának öltözött hölgy (sajnos otthontalan embereknek nem jut minden évbe másik jelmez) s kezdett dézsávű érzésem lenni. A zenekar is a tavalyi volt, mint megtudtam a rendezvények 95%-ára ők jönnek el zenélni. A bátrabbak nekiálltak táncolni s ropták a diszkótól kezdve a cigányzenéig mindenre, hisz a zenekar sokszínű zenét játszott. Az emberek egy része azért a hagyományos papírmaszkot feltette (ezt olcsón elő lehet állítani s mégis eltakar). Jómagam a 2009-es évi szilveszteri szemüveget vettem elő a dobozból, kicsit nosztalgiából is, hisz azt az ex-társam vette nekem ajándékba. A szemüvegem mögött jól elbújva láthattam az embereket, s szomorúan láttam: egyre több a fiatal otthontalan ember. A dézsávű érzés akkor csapott a tetőfokára, mikor a zenekar elkezdte játszani a Mr. President Coco Jambo című számát, s megjelent a tavalyi kis breaktáncos s most is lenyomta rá a breaket. Nem maradtam farsang végéig, eljöttem az egy órás vacsoraszünetben, hisz én nem vacsorázok öt óra után, s így az én adagomat megehették azok, akik igazán rá voltak (vannak) szorulva. Nagyon jó volt látni az összebújva táncolókat, hisz ilyen is akadt ezen a rendezvényen. Kívánom nekik, s mindenkinek, hogy sokszor legyen még részük benne. Köszönöm, hogy ismét részese lehettem egy kulturális programnak.