A Menhely Alapítvány javaslatára hívott meg a soproni Flandorffer Intézmény vezetője a VOLT Fesztiválra. Szándékuk szerint két helyi hajléktalan társammal akarták képviseltetni az érintetteket is az intézmény standján. Sajnos csak az egyikük vállalta a szereplést, egy költő és grafikus. A délben nyíló Civil Faluban így az intézmény és a Menhely Alapítvány szociális munkásai, valamint Attila és én vártuk az ébredező ifjúságot. A helyiek filmvetítéssel és Attila képeinek és verseinek a kiállításával készültek, míg a budapesti Menhely Alapítvány a jól bevált hajléktalan Jenga játékkal kívánta szórakoztatni a nagyérdemű közönséget. Jómagam pedig az Élőkönyvtár alkalmazását szorgalmaztam, hogy a kíváncsiskodók esetleg fél órát is beszélgethessenek magukkal az érintettekkel. Az ilyen beszélgetések mindig csökkentik a hátrányos helyzetű emberekkel kapcsolatos előítéleteket.
A fesztivál előtt azonban kértem a helyi szociális szakembereket, hogy mutassák meg a város ellátó intézményeit. Kiderült, hogy a százötven-kétszáz környékbeli hajléktalan számára az intézmény nyújtja az egyetlen szállás lehetőséget. A harminc férőhelyes átmeneti szálló az országos átlagnak felelt meg. Engem csak az az apróság zavart, hogy a ház falán álló táblán a hajléktalanszálló kifejezést olvashattam. A szállók hajléktalan jellegét a fővárosban nem teszik nyilvánossá, ami szerintem helyes, mert nem mindenki szereti, ha több millió ember tudja róla, hogy hajléktalan, mint az én esetemben. A hatvanfős éjjeli menedékhely is átlagos volt, habár elképzelhető, hogy egy kicsit vizesebbek a falai, mint a többieké, de ez sem biztos, csak itt merték jelezni. Sajnos a hajléktalanszállóknak szánt épületek felújítására még a gombfoci egyesületeknél is kevesebb pénz jut.
A fesztiválon kora délutánra már a Civil Faluba is elkeveredtek a fiatalok. A Jenga népszerűsége nemzetiségtől függően itt is sikert aratott. Már ez a játék is előhozta a szociális érzékenységüket a látogatóknak, így elég sokan benéztek a sátorba is, ahol a filmvetítést és a kiállítást lehetett megtekinteni. A szociális munkások bennünket – érintetteket – is ajánlottak, ami több beszélgetéshez is vezetett. Egy fiatal szlovák párral fél órát beszélgettem, és ismertem meg általuk a pozsonyi hajléktalan helyzetet, majd két pécsi egyetemista fiúval legalább egy órát konzultáltam. Mivel én is éltem két évet Pécsen, bőven volt közös témánk. Ezeknek a fiataloknak az előítéleteit pár perc alatt sikerült jó irányban megváltoztatnom, de sajnos tíz embernél többel biztosan nem beszélgettem. Attila talán még ennyivel sem.
A meghívó intézmény vezetőjével viszont hosszasan tudtam beszélgetni, úgy az érdekvédelemről, mint egy iskolai program lehetőségeiről Sopronban. Ennek köszönhetően meg is lettünk hívva a Flandorffer Napokra szeptemberben, ahol bemutathatjuk majd az iskolai rendhagyó osztályfőnöki óránkat. Attilával ugyanezekről a dolgokról beszélgettünk az ebédszünetben, amitől ő teljesen belelkesedett. Meg is ígérte, hogy szeptemberre összeszed pár hajléktalan társunkat, hogy mindkét program beindulhasson Sopronban is. Ettől már nekem is jobb lett a kedved, és békésen aludtam a vonaton Budapestig.
