A minap is, mint oly sokszor, felszálltam a villamosra. Még örültem is, hogy a hatos jelzésű jött, így végigmehetek a Móriczig. Valahol félúton még le is tudtam ülni, s mivel mindig van nálam olvasnivaló, elővettem s olvastam. Már épp egy izgalmas rész volt, bezáródtak az ajtók s bemondta: Móricz Zsigmond körtér, végállomás következik, mikor mellém ért egy fiatalember, olyan 40 év körüli s udvariasan szólt: menetjegyet vagy bérletet szeretne.
Gondoltam magamban, azt én is, mert a 27000 Ft-ból nem telik még nyugdíjasra se. Odaadtam neki a hajléktalan igazolványomat, mert más irat nem igazán van nálam amúgy se. Ő közölte, hogy rendben van, hogy ez van, de akkor is fel kell írnia, mert meg kell lennie a statisztikának. Ne haragudjak, de felír. Írjon, hiszen ez a munkája, közben végállomásra értünk s leszálltunk s írta az adatokat a lakcím nélküli lakcím-kártyámról. Míg írta, megkérdezte, hogy-hogy hajléktalan vagyok, hisz nem nézett annak. Én röviden elmondtam, cserébe tőle azt tudtam meg, hogy ő is le van százalékolva s ez a munka jutott neki s sajnálja, hogy fel kellett írnia s nem jó érzéssel teszi, de ez a munkája.
Tényleg látszott már akkor is rajta, mikor a villamoson odaadtam a hajléktalan kék igazolványt, hogy ha lenne még egy megálló, leengedett volna. De minden rosszban van valami jó, hiszen ezen is látszik, van olyan ellenőr, aki nem direkt szívatja az embert s talán az is megmarad benne, hogy az otthontalanok között is vannak kivételek.
S remélem, ő is jó szívvel gondol erre a büntetésre, mert nekem jó volt vele beszélgetni s én is megtanultam, hogy nem minden ellenőr kötekedik.
