Már több mint négy éve terjesztem a Fedél nélkül újságot Budapesten, pontosan azóta, mióta megjelennek benne az írásaim. A Dózsa György úti és a Ferenc körúti aluljáró az engedélyezett helyem, de hétköznap csak az előbbi helyen árulok, a Ferenc körúti aluljáróba csak akkor megyek terjeszteni, ha már nagyon üres a pénztárcám.
Egy ilyen kényszerhelyzet miatt mentem a Ferenc körúti aluljáróba terjeszteni augusztus végén, pedig már többször elzavartak a nem hivatalosan terjesztő „hajléktalan” társaim. Ezúttal megnyugodtam, mikor felértem a metró mozgólépcsőjén, mivel az aluljáróban nem lézengett egyetlen gyanús elem sem. Mindössze egy kedves idős hölgy árult valamilyen vörös színű szép virágot. Alig vettem elő a táskámból az újságokat, mikor a hátam mögött megjelent két fiatal férfi rendőr. Az újságárus bolt mellé álltak, ahogy ezt máskor is szokták tenni a rend őrei. Én örültem ennek, mert biztonságban érezhettem magam. Nyugodtan elkezdtem a terjesztést. Mivel sokat forgolódtam, időnként láttam a két fiatal rendőrt, akik egy-egy gyanúsabb külsejű embert igazoltattak. Engem is igazoltattak már párszor a Dózsa aluljáróban, mikor hasonló külsejű férfit körözött a rendőrség, de még egyszer sem volt ebből gondom, még akkor sem, mikor az ellopott irataim helyett csak a rendőrségi igazolást nyújtottam át.
Nem különösebben foglalkoztam a rendőrökkel, de könnyebbség volt számomra, hogy mögöttem álltak. Inkább annak örültem, hogy végre lett három vásárlóm, habár nem adtak nagyobb összeget. Viszont az idős virágárus hölgyet pár perces beszélgetés után elküldték a rendőrök. Bár kissé sajnáltam, de így kevésbé oszlott meg a járókelők figyelme. Fél óra múlva a fejem forgatása közepette észrevettem, hogy az egyik rendőr felém közeledik.
- Na, most engem is igazoltatnak – gondoltam enyhén bosszúsan, mivel ez esetben kiesek a terjesztésből.
- Uram, mit árul? – kérdezte a rendőr halkan és diszkréten, amint a közelembe ért.
- Fedél Nélkül utcai lapot terjesztek a Menhely Alapítvány engedélyével, amit csak akkor lehet megkapni, ha részt veszek egy rendőrségi oktatáson – válaszoltam meglepetten, de mégis határozottan.
- Meg tudja mutatni az engedélyét? – kérdezte egyáltalán nem erélyes hangon.
Ingem bal zsebéből előhúztam a kiemelt terjesztői kitűzőmet, amit felületesen megnézett a fiatal rendőr. Ez a felületesség volt a szerencsém, mert a kitűző már két hónapja lejárt. Négy nappal később meg is újítottam. A rendőr megnyugtatóan bólintott, miközben a társa is csatlakozott hozzánk.
- Uram, és mennyi pénzt kap az újságért? – kérdezte az első rendőr félszegen.
- Most például kaptam egyszer ötven és kétszer száz forintot – vallottam meg őszintén.
- Az újságért kell Önnek fizetnie? – kérdezte a később csatlakozó rendőr érdeklődve.
- Darabja harminc forintba kerül nekem, de minimum tíz darabot kell vásárolnom egy alkalommal.
- Meg lehet ebből élni? – kérdezte az először hozzám érkező rendőr.
- Nem, de kiegészítőnek megteszi a rokkantnyugdíjam mellett. Ezen felül így tudom az írásaimat is terjeszteni – mutattam az újság mögött megbúvó cikkeimre és novelláimra.
A két rendőr érdeklődve tekintett rám.
- Szinte minden számban van írásom a lapban – világosítottam fel őket – különben nem is terjeszteném az újságot.
Ezzel előhúztam az újságok mögül egy novellámat, amit átnyújtottam az egyik rendőrnek. Ő rátekintett, majd megköszönte.
- Hagyjuk pénzt keresni az urat – szólt a később érkező rendőr, aki egy kicsit kevesebb figyelmet fordított rám.
Udvariasan elköszöntünk egymástól, majd én folytattam a Fedél Nélkül újság terjesztését. A beszélgetés után még nyugodtabban terjesztettem a lapot. Sajnos ettől nem lett jobb a forgalom, de a kedélyem annál inkább.
Két héttel később újra a Ferenc körúti aluljáróban próbáltam szerencsét. Megérkezésemkor körülnéztem, nem láttam randalírozó elemeket, de rendőrt sem. Fél óra múlva azonban megkönnyebbülve konstatáltam, hogy két fiatal rendőr elfoglalta a helyét a megszokott helyen. Egyszer igazoltattak egy három fős csoportot, de azonkívül nem nagyon mozogtak. Már a harmadik órája terjesztettem – nem túl nagy sikerrel – a lapot, mikor a két fiatal rendőr felém lépdelt.
- Na, most engem is igazoltatnak – gondoltam magamban, nem mintha féltem volna, hiszen az irataim teljesen rendben voltak.
Azonban szó nélkül elmentek mellettem a metró szolgálati irodájába. Visszafelé azonban a kisebb termetű mellém érve megszólított.
- Van engedélye, uram?
- Igen, van – feleltem kapásból, miközben már kezdtem a mellényem zsebéből kihúzni a kitűzőmet.
- Nem szükséges megmutatnia, további jó árusítást kívánok!
Ezzel visszamentek a helyükre és tovább védték az aluljáró nyugalmát.
